FANDOM


[[]] ' ' ' '





Apja, Howard Stark gyártulajdonos volt, tőle örökölte Tony 21 éves korában a Stark Műveket, miután szülei meghaltak egy autóbalesetben egy elromlott fék hibájából. Első dolga volt megvásárolni a céget, mely szüleinek autóját építette, és kijavítani a hibát. A főleg hadiipari termeléssel foglalkozó cég tiszta bevétele Tony vezetése alatt lett milliós nagyságrendű. Tony úgy döntött, hogy személyesen vizsgálja meg pár tengerentúli gyáregységét. Egyik üzemének közelében, lázadók támadták meg csapatát és Tony működésbe hozott egy aknát menekülése közben, amelyből egy szétrobbanó repeszdarab a mellébe fúródott, veszélyesen közel a szívéhez. A lázadók vezetője, Wong-Csu, a rejtélyes gonosztevő Mandarin szolgája, elfogta Tony-t. Wong-Csu arra kényszeríttette Tony-t, hogy dolgozzon együtt egy másik fogollyal, Jinszen Ho-val, és tervezzen új fegyvereket neki. Stark és Jinszen ehelyett kitalált egy módot, hogy Stark-ot életben tartsák, készítve egy mellvértet, mely mozgásban tartotta a szívét. A mellvért csak egy része volt annak a páncélruhának, melynek segítségével szökni akartak Wong-Csu-tól. De amint Jinszen éppen feltöltötte a páncél energiacelláit, Wong-Csu emberei megérkeztek. Jinszen feláldozta életét, hogy Tony-nak legyen elég ideje a feltöltésre. Tony Stark Vasember lett. Miután legyőzte Wong-Csu-t, Vasember találkozott az Amerikai Légierő egy pilótájával, James Rhodes-al, akinek helikoptere lezuhant a dzsungelben. Vasember és Rhodes segítették egymás menekülését; Tony pedig később hálából helyet ajánlott Rhodey-nak a társaságnál. Az Egyesült Államokban kevés élvezet volt az aranyifjú Tony életében mivel mindig viselni kellett mellvértjét, hogy életben maradjon. Tony testőreként állította be Vasembert a nagyközönség felé, hogy magyarázza folyamatos jelenlétét a Stark Industries körül. Tony legbizalmasabb barátai a Stark Industries berkeiben a sofőrje, Harold „Happy” Hogan és a titkárnője, Virginia „Pepper” Potts voltak. Pepper vonzódott Tony-hoz, de végül helyette Happy-vel házasodott össze. Idővel Tony megosztotta kettős személyiségének titkát mindkettőjükkel. Vasemberként alapítója volt a Bosszú Angyalainak Hangya 1, Thor, Hulk 1 és Darázs oldalán. Nemcsak számottevő erőt képviselt a Bosszú Angyalaiban, mint Vasember; de Tony Stark-ként civilben ő támogatta a csapatot a Maria Stark Alapítványon keresztül, és rendelkezésre bocsátotta családja saját kúriáját Manhattanben, hogy az legyen a csapat főhadiszállása. Hűséges inasa, Edwin Jarvis, szintén egy felbecsülhetetlen szövetségese lett a Bosszú Angyalainak. Vasember több alkalommal szolgált az Angyalok vezetőjeként, de csapattársai néha nem tekintették többnek, mint egy zsoldosnak, aki Tony Stark-tól kap fizetést. Tony Stark-ként romantikus kapcsolatra lépett csapattársával, Darázzsal, de végül rájött, hogy nem titkolhatja el előle az igazat. Felfedte Darázsnak, hogy ő vasember, s ez véget vetett romantikus kapcsolatuknak. A Bosszú Angyalainak támogatása mellett, Tony szolgáltatta az Testőr páncélt is, melyet fegyveres erők használtak, és segített fejleszteni a S.H.I.E.L.D.-et, ő szolgáltatva a szuperkém ügynökségnek technológiájuk javát, mint a Mandroid páncélt és a repülő Helibázist.

Tony végül átesett egy sikeres szívátültetésen, véget vetvén ezzel szívproblémáinak. Stark bővítette társaságát Stark International-lé, de sikerei közepén az alkoholizmus rabságában találta magát. Végül átadta a páncélt James Rhodes-nak, megkérve, hogy folytassa a harcot az igazságtalanság ellen, mint Vasember, míg őt belesüllyedt a mocsokba, nem törődvén többet a karrierével, vagy Vasember személyiségével, ami így üzleti vetélytársa, Obadiah Stane – alias Iron Monger - kezébe hullott. Élete mélypontján, Tony összebarátkozott egy Gretl Anders nevű hajléktalan terhes nővel. Az utcán rekedve a hóesésben, Tony volt kénytelen világra segíteni gyermekét, Gretl belehalt a szülésbe, de Tony életben tartotta a nő újszülött fiát. A kórházban, Tony ráébredt, hogy túljutott életének kilátástalanságán ás képes volt ismét előre tekinteni. Miután Stane megsebesítette Rhodey-t, Tony tervezett egy új páncélt, amit először az őrült Stane legyőzéséhez használt. Stane saját páncélos személyiségében, Iron Monger-ként küzdött meg Tonyval, de amikor veresége nyilvánvalóvá vált, Stane megölte magát, hogy elkerülje a megszégyenülést. Tony új céget alapított, a Stark Enterprises-t, és lassacskán visszaszerezte mindazt, amit elvesztett. A cég mégis bajba került, amikor Tony felfedezte, hogy ellensége, Justin Hammer lopott Stark technológiát ad el páncélos bűnözőknek szerte a világon. Mivel képtelen volt jogi úton elbánni velük, Vasember vadulni kezdett, hogy levadássza az érintett embereket (Armor Wars c. történet). Továbbra is fenntartva titkos személyiségét, Tony kijelentette, hogy kizárólag Vasember felelős az akciókért. Tettei következményeként Tony harcba szállt az amerikai kormánnyal is, nem bízva már abban, hogy bárkire rábízhatja páncélja terveit, és még Amerika Kapitányt is megtámadta, majdnem tönkretéve barátságukat. Továbbá megölte a Titánium Embert (Gremlin), mikor véletlenül lángra lobbantotta egy csatájuk közben. A kormány szabadjára engedett egy erős páncélos ügynököt, Tűzerőt, hogy levadássza Vasembert, és Tony eljátszotta saját halálát, hogy véget vessen a krízisnek. Mikor Tony újra felvette a Vasember azonosságot, azt állította, hogy egy új ember tölti be a posztot. Miután egykori szeretője, Kathy Dare lelőtte, Tony megbénult és tolószékbe kényszerült. Csak akkor volt igazán mozgékony és szabad, míg a Vasember páncélban volt. Kipróbált egy kísérleti chipet, hogy újra járni tudjon, de a próbálkozás tartós károsodást okozott az idegrendszerében. Míg tudósai helyrehozták a sérülését, Rhodes ismét Vasember lett. Rhodes mellett, Tony áldásával a Vasember páncélt szintén viselte „Happy” Hogan, Michael O’Brien, Eddie March, Bethany Cabe és Vasember egykori ellensége, Force is. Egy alkalommal ez a hat ember egy időben öltött Vasember páncélt, hogy segítsenek Tony-nak az Ultimó robot elleni harcában. Idővel Tony ideológiái szembeállították őt Bosszúangyal társaival, és megalapította az Erőműveket (Force Works), hogy elvégezzék a munkát, amit az Angyalok nem voltak hajlandóak. De ugyanekkor Tony-t manipulálta Immortus, aki rávette Tony-t, hogy megölje több társát is. Végül Tony feláldozta életét, hogy megakadályozza Immortus terveit. De Tony élete ettől még nem ért véget. Franklin Richards, az F4 vezetőjének fia visszahozta Tony-t az életbe a Föld másolatán, az Ellen-Földön, s ő visszatért onnan a Föld többi hősével, akiket halottnak hittek az Onslaught után. Amíg Tony távol volt, Stark Enterprises egy japán cég, a Fudzsikava tulajdona lett, és átnevezték Stark-Fudzsikava-nak. Tony szerelembe esett Rumiko Fudzsikavával, Kendzsiro Fudzsikava, a cég tulajdonosának unokájával. Kendzsiro végül Tony-nak adott 49% részesedést a társaságból, megtartott magának 49%-ot, míg a maradék 2% Rumiko-é lett. Tony szívproblémái visszatértek, miután ellensége, Korbács, megsebesítette őt. Ugyanekkor Ultron egyik személyisége hatalmába kerítette páncélját, és élővé vált. Tony megpróbálta bátorítani a páncélt, hogy hős legyen, de az nem tisztelte az emberi életet és megölte Korbácsot. Amikor Tony szívproblémái még jobban súlyosbodtak, a páncél kitépte saját mesterséges szívét, és Tony mellkasába helyezte, hogy megmentse életét. Ezután a páncél „meghalt”. Nemrégiben Tony felfedte kettős személyiségét a világnak, és sok ember, akiket becsapott éveken keresztül, felelősségre vonását követelték tetteiért. Felfedezéseit is veszély fenyegette, amikor Sonny Burch az USA Védelmi Minisztériumából elkezdte ellopni páncélja terveit. Burch kihasználta, hogy korábban a tervek jogvédelem alatt álltak, mivel Vasember úgymond „tesztelte” a felszerelést, de mivel már köztudott volt, hogy Stark Vasember, többé nem voltak jog védve. Hogy megóvja fejlesztéseit, és jobban szolgálja a Védelmi Minisztériumot, Tony kampányba kezdett, hogy kinevezzék védelmi miniszternek, és nyert. Esküt tett, hogy szolgálja az amerikai katonákat, felszerelésüket biztonságosabbá téve, és kifejlesztve hatékony, de nem halálos fegyvereket. A Raft szigeti börtönlázadás után, Amerika Kapitánnyal közösen alapították meg az Új Bosszú Angyalait, amelynek tagjai arra szövetkeztek, hogy a fogolyszökés közben meglépett szupererejű bűnözőket elfogják, és visszajutatják őket a rácsok mögé. Vasember társai a Kapitány mellett, az eredeti Póknő 1, a rejtélyes Sentry, a bérhős Luke Cage, a mutáns Rozsomák, a ninja mester Ronin, és a csodálatos Pókember, akinek a Morlun-al vívott csatája után, Tony tervezett egy vadonatúj csúcstechnológiával felszerelt álruhát. Az Új Bosszú Angyalok mellett, Vasember az Illuminati nevű titkos társaság tagja is lett, amelynek tagjai Professzor Charles Xavier (X Professzor), Reed Richards (Mr. Fantasztikus), Blackagar Boltagon (Fekete Villám), Dr. Stephen Strange (Doktor Strange), és Namor herceg (A Torpedó).

Felszerelése

Vasembernek több páncélja is van, különböző környezetben és különböző célokra más-más páncélt hord. (Az aranysárga-piros páncélon kívül van egy űrutazásra és egy mélyvízi mozgásra alkalmas páncélja, valamint egy speciálisan a rádiólokátorok kijátszására tervezett páncél, a Lopakodó-öltözet, amelyben egyébként a zavaró berendezések miatt fegyvereknek nem jut hely.) A Vasember-páncél mozgatását számítógépes vezérlés végzi, a számítógép pedig részben vezényszavakkal, részben pszichés úton irányítható. A páncél energiaellátása akkumulátorokkal és napcellákkal történik. Vészhelyzet esetére létfenntartó berendezések vannak a páncélba építve: másfél órára elegendő levegőkészlet, hő- és nyomáskiegyenlítő, stb. Páncélban Tony 70 tonnát tud fölemelni, de végszükség esetén néhány percig akár százat is, anélkül, hogy a páncél tönkremenne. Vasember legfőbb fegyvere a kesztyűjébe épített taszítósugár-vető.

Páncél lista:

  • IRON MAN armor mark I - szürke, Yinsen, Tales of Suspense I#39, Marvel Knights Spider-Man#20
  • IRON MAN armor mark II - sárga, Tales of Suspense I#40 (Marvel Knights Spider-Man#20
  • IRON MAN armor mark III - Tales of Suspense I#48,
  • IRON MAN armor mark IV - Tales of Suspense I#54
  • Vasember Páncél (5-ös Jelű) - Tales of Suspense I#66
  • Vasember Páncél (6-os Jelű) - Iron Man I#3
  • IRON MAN armor mark VII - Iron Man I#85
  • IRON MAN armor mark VIII - vörös+ezüst, Iron Man I#200
  • IRON MAN armor mark IX - Iron Man I#231
  • IRON MAN armor mark X - fekete/feher, Gépágyú Páncél, Iron Man I#281
  • IRON MAN armor mark XI - felhasználatlan, Iron Man I#290
  • IRON MAN armor mark XII - Iron Man I#300
  • IRON MAN armor mark XIII - Iron Man I#319
  • IRON MAN armor mark XIV - Iron Man III#1
  • IRON MAN armor mark XV - fejlesztett lény, Iron Man III#15 ( 26-28, New Warriors II#9, IM47(fb2), 29,30, 47(fb1), 46,47
  • IRON MAN armor mark XVI - Iron Man III#42, 44
  • IRON MAN Ablative Armor - mozaik páncél, Iron Man III#71 (72
  • IRON MAN anti-gamma radiation armor - Incredible Hulk III#71
  • IRON MAN deep sea armor - Iron Man I#217 (218
  • IRON MAN encephalo-armor - Iron Man I#258
  • IRON MAN anti-Hulk armor - Iron Man I#304 (305
  • IRON MAN space armor mark I - Iron Man I#142 (143, 144
  • IRON MAN space armor mark II - Iron Man I#278
  • IRON MAN space armor mark III - Fantastic Four III#15 (Iron Man III#14
  • IRON MAN stealth armor mark I - Iron Man I#152
  • IRON MAN stealth armor mark II - Iron Man I#229

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.